Felpuffadt croissant

Felpuffadt croissant

Rax a túloldalról

2020. augusztus 21. - baalint1

Kihasználva azt, hogy míg nálunk nemzeti ünnep volt, addig Ausztriában sima hétköznap, így nem kellett tömegre számítani, augusztus 20-án hajnalban útnak indultunk a népszerű alpesi túristaparadicsomba, a Raxra. Legutóbb tavaly nyáron a Großes Höllentalon keresztül kapaszkodtunk fel a Rax fennsíkjára, tavalyelőtt késő ősszel pedig a Preiner hágóról a Heukuppe csúcsra tettünk egy napsütéses túrát, ezúttal Magyarországról nézve a Rax túloldalát néztük ki.

Hinternaßwaldnál parkoltunk le, amely egy kis település a Raxtól észak-nyugatra, és sok más túra kiinduló ponthoz hasonlóan Gloggnitz felől, a Pokol-völgyön (Höllental) keresztül közelíthető meg. A 27-es útról balra a Naßwald felé tartó útra kell lefordulni, és haladni egészen a parkolóig, amely egyben a közút végét is jelenti.

Innen túránk egy erdészeti úton indult délre a Reißtal völgyben. A völgy egy szakaszán összeszűkül, mindkét oldalon magas sziklafallal.

1.jpg

Egy rétre érve felbukkant a Rax észak-nyugati fala, a Kahlmäuer. A rét túloldalán a kis házkótól indul a fennsík ezen peremén lévő turistaházhoz, a Habsburghaus-hoz a teherfelvonó.

2.jpg

A rét után egyre jobban kezd emelkedni az út, de még nem vészes. Hamarosan elértük az elágazást, ahol balra a Kaisersteig kapaszkodik a Habsburghaus felé, mi pedig jobbra a Wildfährte ösvényen indultunk tovább. A Wildfhährte viszonylag könnyű, B nehézségű Klettersteig (vagy via ferrata), azaz drótkötelekkel, helyenként mesterséges lépésekkel biztosítótt mászóút. Gyakorlottabbaknak ezen az útvonalon nem feltétlenül szükséges, de ajánlott a beülő, kantár, és bár vannak akik anélkül indulnak neki, úgy gondolom fontos, hogy legyen a fejünkön sisak, mivel kőhullások bármikor előfordulhatnak, főleg ha előttünk mások is haladnak.

Eleinte törmelékes ösvényen haladtunk felfelé a sziklák között.

3.jpg

Majd biztosított és nem biztosított szakaszok váltották egymást, miközben balra elágazott a Bärenlochsteig, amely egy másik, hasonló nehézségű Klettersteig útvonal.

4.jpg

Mögöttünk a Schneealpe platója rajzolódott ki, balra a Gamseck lefelé tartó gerince, a kettő közötti Naßkamm gerinc választja el egymástól a Raxot és a Schneealpe-t.

5.jpg

Az utolsó vasalt szakaszok egyikénél már érezhető volt, hogy hamarosan fent vagyunk.

6.jpg

Felérve a platóra napsütés és gyönyörű táj fogadott minket.

7.jpg

Innen lefelé egy kis völgyet kereszteztünk, majd lankás emelkedőn gyalogoltunk tovább a Gamseck felé. A Gamseck egy nem túl nagy prominanciájú, 1857 méter magas csúcs, amely lényegében a plató szélén egy kilógó orr, a kép jobb szélén látható.

8.jpg

A csúcsot egy kicsi csúcskereszt jelzi, a Schneealpe felé pedig gyönyörű kilátás fogadott minket.

9.jpg

Természetesen a croissant is felpuffadt, ahogy szokott.

10.jpg

A távolban felbukkantak ismerős hegyek is, így például a Schneealpe fennsíkja mögül az Ötscher.

11.jpg

 De látszott innen a Rax platója mögül Schneeberg csúcsa is.

12.jpg

Lefelé a Raxot a Schneealpe-val összekötő Naßkamm gerinc felé mentünk, de mivel a közvetlenül a csúcsról a gerincen lefelé induló Wildes Gamseck 2-es nehézségű mászóútvonalat nem vállaltuk be lefelé (felfelé sem), ezért kicsit kerülve a Zahnes Gamseck, a neve alapján is szelídebb, Gamsecksteignek is nevezett útvonal felé kerültünk. Ez eleinte sima ösvény.

13.jpg

Majd biztosított részek következtek, nagyon látványos helyeken haladva. A Bergsteigen szerint ennek a Klettersteignek a nehézsége A, azaz a legkönnyebb fokozat, ezért is választottuk lefelé ezt, bár megjegyzem, ha a Wildfährte B, akkor ez inkább A/B vagy B egyes szakaszai miatt. Persze tényleg nem nehéz, a legnagyobb kihívást inkább épp egy-egy kellemetlenül törmelékes, de semennyire sem mászós útszakasz jelentette.

14.jpg

Az ösvény oldalazva elhalad egy látványos sziklaorr mögött.

15.jpg

 Lentről visszanézve ugyanez a sziklaorr már toronyként magasodott fölénk.

16.jpg

Nemsokára erdős részhez értünk, ahol egy kereszteződésnél jobbról csatlakozik az ösvényünkhöz a már említett Wildes Gamseck, majd egy völgyben haladva lefelé, megpihentünk a Gamsecker hütte névre hallgató, kis erdei ház feletti padon.

17.jpg

Majd leértünk a nyeregig, ahonnan kellemetlenül meredek kis erdei ösvény visz le a Naßriegel gerincen vissza a Reißtal-ba. Végül visszaértünk a felfelé említett rétre, ahonnan teljesen más fényviszonyok között tekinthettünk vissza a sziklafalra.

18.jpg

Áthaladva a szurdokos részen, ugyanazon az erdészeti úton gyalogoltunk vissza a parkolóig.

19.jpg

A túra a tavalyi Rax túrához hasonló nehézségű volt, idén az első, és talán egyetlen, ahol elővettük a via ferrata felszerelést is. A 13-14 km távolsághoz és az 1200 méter szintemelkedéshez viszonyítva némileg fárasztóbb volt, elsősorban a emelkedők, lejtők meredeksége miatt, de a látvány mindenért kárpótolt minket. A rögzített útvonal itt elérhető.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása