Az osztrák S6-os autópályán Bécs felől Graz irányába haladva balra jól látható a hegygerinc, amin szélerőművek sorakoznak. Ennek a gerincnek a legmagasabb csúcsa az 1782 méter magas Stuhleck. Tavalyi télen Dia járt már itt a főnöke, Tamás szervezte túrán, amit hótalppal terveztek bejárni, csak sajnos Budapesten arra a hétvégére egy nagy csoport már az összes bérelhetőt lefoglalta, egyébként ők is ugyanide készültek. Így méteres, süppedős hóban tették meg az utat, és az időjárás sem volt kegyes hozzájuk, akkora köd volt, hogy fent az orrukig sem láttak.
Idén februárban ismét ugyanide mentek, ezúttal én is velük tartottam, szerencsére sikerült hótalpakat is bérelnünk, valamint szép, napos időt kifognunk. Július elején aztán szintén Tamással a Hochschwabra készültünk, de a rossz időjárás előrejelzések miatt inkább Stuhleck lett belőle, felhős, de pár cseppet leszámítva esőmentes, ködmentes időben. Az útvonal egy minimális különbséget leszámítva ugyanaz volt, erről a két túráról fogok most írni.
Rettenegg faluból indultunk a 741-es számú jelzett turistaúton. Eleinte műúton haladtunk, egy kis erdős rész után egy szép réten keresztül:
A rét végén egy tanya, majd onnantól kezdve erdei földút visz felfelé. Télen nemsokára felcsatoltuk bakancsainkra a hótalpakat is, ahogy kezdett mélyebb, és helyenként kicsit süppedősebbé válni a hó. Egyikünknek sem volt tapasztalata korábban ilyen eszközzel, nem egészen olyan benne menni, mint cipőben, bakancsban vagy akár hágóvasban. Jóval szélesebbeket kell lépni, úgyhogy kicsit más izmokat mozgat meg, máshogy fáraszt. Előnye nem csak hogy nem süppedünk bele a hóba, de a karmai a csúszósabb helyeken is segítenek, viszont nagyon meredek, egyenletlen vagy szűk helyen nem igazán lehet vele jól haladni.
Viszonylag hosszú felfelé kaptatás után végül felértünk a kopasz, legelős részre. Télen itt egy kicsit bevágtunk, jobbra tartva egyenesen a Peter Bergner Warte névre hallgató kilátóhoz küzdöttük fel magunkat, nyáron kényelmesebb a jelzett úton előbb a Roseggerhaus-hoz mentünk, aminek a teraszán ettünk, ittunk, pihentünk, majd innen a kilátóhoz.
A kilátótól kezdve végig gyönyörű kilátásunk volt a Schneealpe, Rax és a Schneeberg felé, télen tisztábban és akkor távolabbi hegyeket is láttunk, de nyáron sem volt rossz. A Heukuppe télen és nyáron:
A kilátótól szélkerekek mentén haladtunk a csúcsig.
Nyáron tehenek is legelésztek itt-ott.
A szél mindkétszer folyamatosan fújt, nem csoda, hogy ide építették a szélerőműveket. Ugyan felfelé méteres hó volt télen, a gerincen egyszerűen lefújta a hó nagy részét a szél, csak egy vékony jeges-havas réteg maradt, az is foltosan:
A csúcson áll egy menedékház, a csúcskereszt, valamint ezek mellett a sífelvonó felső állomása. Télen elég forgalmas volt a hely, mert hétvégén voltunk ott, nyáron viszont hétköznap, így rajtunk kívül nem járt arra más túrázó.
A Schneeberg innen teljesen más arcát mutatja, mint amit Sopron felől megszoktam:
Pihenés, evés után elindultunk visszafelé előbb onnan, ahonnan jöttünk, majd balra lefelé fordultunk a Planetenweg-en Rettenegg felé.
A füves lejtő után ismét erdőben folytattuk az utunkat a faluig.
A túra nagyjából 18 km volt, kicsit kevesebb mint 1000 méter szintemelkedéssel. Télen a hótalpakkal, amiket ugyan a gerincen nagyobb részt nem használtunk, de fel és lefelé igen, eléggé elfáradtunk, nyáron annyira nem, inkább könnyű túra volt, főleg a tervezett Hochschwabhoz képest. A csúcsra létezik egy jóval rövidebb és kevesebb szintemelkedéssel járó útvonal keleti irányból a Plaffensattel parkoló felől, de az nagyon kevés lenne még egy félnapos túrának is.
