Ahogy az előző bejegyzésben írtam, a hosszú hétvége utolsó, hazautazós napjára (október 23.) megváltoztattuk az eredeti tervet, laza völgytúra helyett inkább kinéztünk még egy hegyet, az olasz-szlovén határon fekvő Mangartot, amely Szlovénia 3. legmagasabb hegye (a Triglav és a Škrlatica után). A 2679 m magas hegy megmászása ideális félnapos túra, mivel a szlovén oldalról keskeny aszfaltút vezet 2055 méter magasra a Mangart nyereghez, amelyet az olaszok építettek 1938-ban katonai célból. Az út elvileg fizetős, mikor mi ott jártunk, nem volt senki, aki beszedte volna az állítólag 5 eurós útdíjat.

A parkolóba negyed 9 körül érkeztünk, aznap mi voltunk ezzel az elsők. Innen könnyű ösvény indult a hegy irányába, elhaladva a Kis-Mangart sziklacsúcsa mellett, majd mielőtt elértünk az elágazáshoz, ahonnan kétféle út vezet a csúcsra, letekinthettünk északra a Fusine tavak völgyébe, jobbról a Mangart észak-nyugati fala:

A kereszteződésnél lehet választani, hogy az utunkat a szlovén úton, a hegy dél-nyugati falán, vagy az olasz úton, az észak-keleti oldalon folytatjuk. Az olasz út folytatása az ide érkező C/D nehézségű via ferratának (Via Italiana), de innentől felfelé nem igényel mászást, a drótos biztosítás inkább arra szolgál, hogy csúszós időben legyen mibe kapaszkodni. Mi viszont a szlovén úton folytattuk az utat, nemsokára a falhoz értünk, ahol a B nehézségű via ferrata beszállása volt. Bár technikailag nem nehéz ez az útvonal, ám helyenként igencsak kitett:

Bár tiszta idő volt, mi a délelőtti időpont miatt végig árnyékban haladtunk, emellett fújt is a hideg szél.

Közben egyre több helyen jelentek meg kis hófoltok és jégfoltok (2 nappal korábban lehetett egy nagyon kicsi havazás). Diának egyre kevésbé tetszett az, hogy rengeteg helyen, ahol jó lett volna, nem volt drótkötél (meg volt ahol volt, de feleslegesen), pl. két oldalról kitett, a hófoltok miatt kissé csúszós, szabad mászós szakaszokon. Emellett ahol cikkcakkban ment fel a falon a drót, a kanyarokban, ahol másik oldalon folytatódott, túl nagy volt a távolság a kantár átcsatolásához, pedig ezek a kanyarok kitettebbek voltak az egyenes szakaszoknál. Dia az ilyesmitől sokkal jobban parázik, mint én, annak ellenére, hogy az előző napon is bebizonyosodott, hogy sokkal ügyesebben mászik nálam. Példa egy nem biztosított szakaszra:

Egyébként nem volt túlzottan nehéz a mászás, könnyebb volt, mint előző nap a Monte Zermulán, mindenütt voltak lépések, hol köveken, hol vasakon, helyenként meg igencsak látványos volt:

Nemsokára a túránk során először napos részre érkeztünk, egy kiugró orra, ahol pihentünk egyet.

Innen még egy jó adag mászás következett, hol drótkötéllel biztosítva, hol anélkül.

Végül az utolsó szakasz már könnyű séta volt az ellaposodó, törmelékes tetőn a csúcsig:

A csúcsról minden irányba gyönyörű volt a kilátás, mindez tökéletesen tiszta időben. Keletre nézve a Skratlica, a Prisojnik, a Razor, a Triglav és a Jalovec:

Nyugatra balról a Kanin hegycsoportja, tőle jobbra a Jof Fuart, majd a Karni-Alpok már előző napokról ismerős részei, észak-nyugatra a távolban pedig havas osztrák 3000-esek:

A csúcson aznap mi voltunk az első emberek, ám nem voltunk egyedül, mert amíg a szélárnyékos oldalon ettünk, teáztunk, egy havasi csóka csatlakozott hozzánk (később megjelent egy társa is):

Miután eleget időztünk, elindultunk lefelé. Először kelet felé tartottunk a gerinc mentén, törmelékes úton, itt találkoztunk először szembe más túrázókkal, akik a csúcs felé tartottak, majd leereszkedtünk a nyereg felé az elágazáshoz, ahol az olasz úton balra fordultunk.

Az olasz út az északi fal felett, törmelékes oldalban haladt le a Mangart-nyereg felé. Meglepő módon ezen az oldalon sokkal kevesebb kis hófolt volt, mint a felfelé úton, valamint rengeteg helyen volt drótköteles biztosítás csúszós idő esetére.

Lefelé itt is találkoztunk szembejövő emberekkel, köztük magyarokkal is, akik kérdezték, hogy még mennyi van hátra a csúcsig. Közben a panoráma is pazar volt, északra a Fusine tavak völgyére volt igencsak szép kilátásunk. Nemsokára leértünk a nyeregbe az elágazáshoz, innen is gyönyörű volt a kilátás a tavak felé, úgyhogy elkészítettem majdnem ugyanazt a képet, mint reggel, csak egészen más fényviszonyokkal:

Itt találkoztunk még egy magyar túrázóval, aki megkérdezte, mennyi idő innen a csúcs, de hallva, hogy 1-1,5 óra, inkább úgy döntött, hogy inkább máskor mennek fel. A reggelihez képest immár sokkal melegebb és kevésbé szeles időben gyalogoltunk vissza a parkolóba, miközben gyönyörködtünk a tájban.

Visszanézve a Mangartra, megállapítottuk, hogy a nagyjából a nagy repedés mentén mászhattunk felfelé:

A parkolóhoz érve még leültünk a fűre ebédelni, aztán elindultunk haza, több pihenőt beiktatva úgy este 9 körül értünk Budapestre.

A Mangart megmászása félnapos túrának valóban ideálisnak bizonyult, bár sok helyen azt írták, hogy 1,5 óra felfelé, 1 óra lefelé, a szállásadónk szerint meg 4 óra csak felfelé, nekünk valahol ez a kettő között sikerült, valamivel kevesebb, mint 5 órába tellett az egész, pihenőkkel együtt. A Mangart nyereg és a csúcs is nagyon látogatott, amiben nyilván szerepe van annak, hogy nagyon magasra visz az út, és innen már nem túl sok fáradság és idő feljutni a csúcsra. Valószínűleg csak azért volt viszonylag kevés ember, mert egy október végi hétköznapon jártunk ott, nem egy augusztusi hétvégén. Az olasz út bárkinek ajánlható, akinek van már minimális magashegyi tapasztalata, csak egy jó cipő vagy bakancs kell hozzá, a szlovén úthoz szükséges a sisak és a via ferrata felszerelés, akik pedig nálunk jóval gyakorlottabbak a via ferratában, azok a Mangart nyereg felől le tudnak turistaösvényen ereszkedni 1850 méterre a Via Italiana beszállásához. Ha több idő áll rendelkezésre, akkor a Fusine tavaktól indulva egész napos combos túraként is fel lehet jutni a csúcsra.