A tavalyi Dachstein (2995 m) és Triglav (2864 m), valamint a a tavalyelőtti Musala (2925 m) túra után idén elhatároztuk, hogy eljutunk egy 3000-es csúcsra az Alpokban. A választásunk a 3076 méter magas Großer Hafnerre esett, amely a Magas-Tauern keleti, Ankogel csoportjához tartozik, Karintia és Salzburg tartományok határán. A cím nem teljesen igaz, valójában valamivel keletebbre található ugyanebben a csoportban a Lanischeck (3024 m), a Großer Sonnblick (3030 m), és a Mittlerer Sonnblick (3000 m), azonban utóbbiak nem érhetőek el jelzett turistaúton, valamint prominanciájuk nem éri el a 300 métert.

A csúcs jelzett úton három irányból érhető el. Észak-keletről a Mura völgyéből az Unterer (alsó) és az Oberer (felső) Rotgüldensee (Rotgülden tó) felől, keletről a Pöllatal (Pölla völgy) felől, valamint nyugatról a Maltatal-ból (Malta völgy) a Kattowitzer Hüttén keresztül. Normál útvonalnak a Malta völgy felőli tekinthető, egyébként ennek is van legalább 3 változata a hüttéig, attól függően, hogy a völgy melyik pontjánál parkolunk le. Mi a völgy tetejéből, nagy duzzasztógáttól indultunk, amely 1933 méteren fekszik. Az út ide elvileg fizetős, mondjuk mi nem fizettünk, mert előbb érkeztünk, és később távoztunk, mint mikor a pénztár nyitva tart (7-18 között). A duzzasztógát alatt egyébként többféle nehézségű via ferrata útvonalak vannak, ezekre azonban nem jutott időnk és energiánk a túrát követő másfél napban.

A Berghotel Malta-nál lévő parkolótól előbb kicsit felfelé indult a jelzés cikkcakkban egy széles, murvás úton, majd visszafelé dél-nyugati irányba a völgy oldalában oldalaztunk egy ösvényen. A nagy duzzasztógát visszafelé nézve, jobbra a Berghotel Malta, balra fent feltehetőleg a Keeskogel (2822 m) csúcs:

Végighaladtunk az alsó, kisebb víztározó felett.

Úgy 1-1.5 óra érkeztünk a túránk egyik legszebb részéhez, a Krumpenkar-hoz. Ez egy lapos, zöld, kissé lápos kis medence 2000 méter magasságban, ahol a vízesésként érkező Krumpen patak kanyarog úgy, mint ha egy nagy folyó makettja lenne. Szemközt a Malta völgy túloldalán innen már látható az Ankogel csoport legmagasabb hegycsúcsa, a 3360 méter magas Hochalmspitze, amely a felfelé haladva egyre jobban látszó gleccsereivel majdnem a teljes túra során gyönyörű kilátást biztosított.

A völgy túloldalán jött az első nagyobb emelkedő, felkapaszkodtunk 2300-2400 méter magasságba, hogy keresztezzük a Grosser Hafner gerincét.

A nyereg után ismét oldalazva folytattuk az utunkat a Malta völgy felett.

Majd megérkeztünk a Kattowitzer Hüttéhez, ahol pihentünk, kajáltunk, majd folytattuk az utunkat felfelé. A ház, háttérben a Hochalmspitze:

Innen a távolban már látszott a csúcs a jellegzetes kereszttel.

A gerincig füves, köves emelkedőn kaptattunk.

Összefutottunk egy főként barna színű juhokból álló nyájjal:

Végül felértünk a gerincre, kicsit kifújtuk magunkat, majd folytattuk az utat a csúcs felé. A gerinc helyenként eléggé éles volt, Dia ezért kissé parázott, főleg ahol nem mindig stabil köveken lépkedtünk, úgy hogy a két oldalon szakadék vagy legalább meredek törmelék lejtő volt. Egy-két helyen előfordult fix kötél is, amibe lehetett kapaszkodni. Nagy tömeg nem volt, de azért néha kerülgetni kellett az embereket.

Ahol a gerinc kiszélesedett, ott érdekes, álló kövekből álló kőrengetegek voltak, amiken gondolkodtunk, hogyan keletkezhettek, felmerült, hogy emberek rakták őket így, volt egy-kettő amelyiknél látszott, hogy legalábbis rásegítettek, de hogy ennyit, abban biztos vagyok hogy nem.

A csúcshoz közeledve balra lenézve látni lehetett a Großer Hafner egyik kis gleccserét a 3 közül:

Majd nem sokkal a csúcs előtt a Rotgülden tavakat:

Végül felértünk a csúcsra.

A tetőről minden irányba gyönyörű volt a kilátás, visszafelé nézve a két közeli nagy hegyet, a már említett Hochalmspitzét és a csoport nevét adó Ankogelt (3254 m) láthattuk.

Az Ankogeltől jobbra a Großglöcknek csoportot láttuk, bal szélén Ausztria legmagasabb hegyével, a Großglöcknerrel (3798 m).

Délre nézve a Júliai-Alpok sziluettjét pillanthattuk meg, a baloldali csoport legmagasabbra kiemelkedő csúcsa a Triglav, tőle jobbra a következő kiemelkedő csúcs a Razor (2601 m), a kép jobboldalán a két nagy közül balra a Jalovec (2645 m), a másik a Mangart (2679 m).

Észak-keletre pedig a Dachstein hegycsoportjának északi fala magasodott, a három nagy baloldali közül a jobboldali a Hoher Dachstein:

 Időztünk ott vagy fél órát, aztán elindultunk lefelé, végig ugyanazon az útvonalon, amelyen jöttünk.

A köteles szakaszok egyikén:

A ház felé ereszkedve:

A hütténél ittunk ketten egy sört.

Innen még 3 óra a táblák szerint az út, nekünk több volt, a vége felé gyönyörködhettünk a naplemente közeli fényekben, ahogy a mi oldalunkat még megsütötte a nap, a túloldalt már nem.

Végül visszaértünk a parkolóba. Bár szándékosan egy könnyűnek mondott 3000-es csúcsot választottunk, nagyon magasról is indultunk, ám nem volt a túra kihívásoktól mentes. A nettó szintemelkedés csak 1150 méter körül volt, viszont a hüttéig tartó szakaszon sokszor volt fel-le, így bár az órám által mért bruttó 1627 métert túlzottnak érzem (főleg sziklás helyeken hajlamos tévedni), de 1400-1500 méter biztosan megvolt, ami még mindig nem túlzottan sok, de mégis fárasztóbbnak éreztük a megszokottnál. A csúcs előtt a gerinc pedig tartogatott nehezebb, illetve tériszonyosoknak ijedős szakaszokat is. A Triglav gerincénél, vagy a Hoher Dachstein dél-keleti csúcstámadásánál nem volt nehezebb, csak azokkal szemben itt nem voltak majdnem végig drótkötelek, csak kevés helyen kötelek.

Három éjszakára foglaltunk szállást, ha rossz idő lett volna vasárnap, hétfőn másztuk meg volna a hegyet, így viszont a hétfőn a Millstätter See-nél (Millstatti-tó) pihentünk. A déli partján erdő van, kényelmes kiránduló ösvényekkel, és bár csábító, itt ki van írva, hogy tilos fürödni, úgyhogy egy rövid séta után meglátogattunk egy strandot Seeboden am Millstätter See településen.

Késő délután épp a névadó Millstätt települést néztük volna meg, mikor elért minket egy vihar, úgyhogy visszaautóztunk a szállásunkra, amely Sankt Michael im Lungau település Oberweißburg településrészén volt, és mivel végül elállt az eső, tettünk egy kis esti sétát a környéken:

A környéken jópár hegyet beterített a köd:

Kedden, a hazautazásunk előtt még tettünk egy kisebb túrát a Mura völgyébe a fentről látott Rotgülden tavak közül az alsóhoz. Úgy egy órás séta a parkolótól a tó közelebbi végéig, ahol egy hütte is található. Egy aszfaltozott, de a közforgalomnak meg nem nyitott úton, vagy helyenként bevágva a turistaösvényen lehet megközelíteni, nagyjából 400 méter a szintemelkedés. Innen jó időben látható lenne a Großer Hafner, nekünk nem volt szerencsénk, mert felhő takarta.

A tavat körbe akartuk járni, de a Kompass térképének ábrázolásával szemben nem körbejárható ösvényen, ez egyébként ki is van írva a helyszínen, és a Bergfex alkalmazás is helyesen ábrázolja. A baloldalon csak egy ideig van ösvény, majd vége szakad, úgyhogy mi a jobboldalon, a felső tóhoz induló ösvényen mentünk a tó túlsó végéig, majd vissza.