A Krupa és a Zrmanja kanyont a Google Mapsen néztem ki, nagyon szép képeket találtam a kékes-zöld színű folyóról és a meredek, letörés szerű völgyéről. A nyaralásunk során 4 éjszakára szálltunk meg Starigrad-Paklenicában, innen úgy 80 km autóval a Krupa kanyon, adta magát, hogy egyik nap elmegyünk oda egy félnapos túrára, este meg még pihenésként fürdünk a tengerben.
Azért beszélek együtt a két kanyonról, mert végülis a kettő összefügg, a Krupa a Zrmanja mellékfolyója, a két folyó találkozása után a kanyon egészen a Novigrádi-tengerig tart, amely igazából egy tengeröböl, és egy keskeny csatorna köti össze az Adriai-tengerrel. A Zrmanja kanyon inkább evezős paradicsom, a turistatérképen nem találtam errefelé turistautat, végül másnap, nyaralásunk utolsó napján, hazaindulásunk előtt néztük meg a Obrovac várost és annak várát, amely ebben a kanyonban található.
A Krupa kanyonban nagyjából a Kudin híd környékét néztük ki, ahol két kisebb kört tettünk volna meg, miközben megnéztünk volna több vízesést is. Az út odafelé érdekes volt, ahogy az 54-es majd a 27-es főúton haladtunk, a majdnem teljesen kopár, bokros pusztának a háttérben a sziklás hegyekkel nagyon vadnyugati filmes hangulata, valószínűleg nem véletlen, hogy a Winnetou filmeket egyes jeleneteit épp ezen a környéken forgatták. A 27-es főútról letértünk, majd Golubic után a kanyon közelében egy kereszteződésnél parkoltunk volna le, vagy az út minőségének függvényében mentünk volna közelebb a Kudin-híd fölé. Nos, a kereszteződésnél bekanyarodva egy kecske nyájjal találtuk magunkat szembe, ahogy egy idős néni próbálta áthajtani az úton az állatokat. Nem nagyon ment neki, ahogy lehajtott az útról néhány kecskét, a többi ment vissza, végül egy bácsi segített neki, akire jobban hallgattak. Ezután mentünk volna tovább, de egy újabb kecskenyáj reménytelenné tette a továbbhaladásunkat, és mivel csak erre tudtunk volna gyalog is továbbmenni, a nyájon meg nem akartunk keresztülgázolni (nem voltak túlzottan békés jószágok), ezért elkezdtünk alternatív megoldást keresni. Végül úgy döntöttünk, hogy elautózunk a folyó feljebbi részén, a völgyben található Krupa kolostorig, és onnan csinálunk egy oda-vissza túrát a kanyonban a Kudin hídig, majd vissza.
A kolostornál leparkoltunk egy árnyas helyre, de egy angolul nagyon jól beszélő szerzetes udvariasan megkért minket, hogy inkább ne oda parkoljunk. Végül elindultunk a kanyonba, ami előtt először egy tanyát és az ahhoz tartozó legelőket kerülte meg a jelzett turistaút, de ezután már a folyó mellett haladhattunk tovább, miközben körülöttünk a völgy egyre keskenyebbé és meredekebbé vált.
A folyó egyébként nagyrészt állóvíz jellegű, időnként kisebb zúgókkal, vízesésekkel. A víz tiszta és hideg, ugyanakkor a legeltetés nyomait mindenütt láttuk, egyre több helyen találkoztunk tehén szarral. Ez jelentette aztán az első nagyobb kihívást, ugyanis a turistaút egy patakot keresztezett, amely a Krupával találkozik a völgyben, csakhogy épp ezen a helyen, ahol egy gázló is volt, egy tehéncsorda állta el az utat. Nem akartunk a csorda közepén átmenni, azért hallottunk ezt-azt arról, hogy ezek a békés állatok nem mindig annyira békések, ha a turista közéjük megy, és veszélyeztetve érzik magukat, úgyhogy végül a tengerjáró cipőnket és botjainkat is használva egy kerülőútvonalon gázoltunk át, részben a több ágra szakadt Krupa egyik ágán, részben a patakon. Egyik helyen Diával a hátamon is fordultam egyet, mert túl mély volt a víz, jó utólag lehet hogy elég lett volna a hátizsákját átvinnem, de így viccesebb volt. Persze visszafelé is ugyanezt megcsináltuk. Az átkelésről sajnos nem, a csordának csak az "előőrséről" készült kép, mert nem a fényképezéssel voltunk elfoglalva:
Azután tovább haladva, más nem sokkal a Kudin híd, a végcélpontunk előtt ez a fal okozta a következő akadályt:
Talán át tudtam volna menni, bár beülő, kantár nem volt nálunk, de inkább úgy döntöttem, átúszok az alatta lévő amúgy mély vízben, Dia meg a képen annyira nem látható áthajlás miatt azt mondta, átmegy, de csak hátizsák nélkül. Úgyhogy elrejtettük a hátizsákunkat, mondjuk minek ha a madár se jár errefelé, leszámítva a túloldalon legelésző kecskecsordát, de láthatóan nem készültek átúszni, majd én átúsztam, Dia átmászott. Innen 10 percre volt a Kudin híd, amit immár fürdőgatyában és tengerjáró cipővel tettem meg. A hídról és a körülötte lévő vízesésekről nem készült kép, mivel telefont nem vittünk át, de pl. itt találtok róla képeket. A lényeg, hogy egy több kis részből álló, kőből készült gyaloghídról van szó amely fölött és alatt is vízesések vannak, az alsó, magasabb vízesések alatt egy nagyobb, széles, tószerű része van a folyónak, ahol nagyon jól lehet fürödni a forró nyári időben is max. 18-20 fokos vízben, én be is úsztam az egyik vízesés alá, mögé, Diának hideg volt, ő inkább nem fürdött. Érdekes módon találkoztunk itt néhány nem igazán túrázónak kinéző turistával, valószínűleg nekik több szerencséjük volt odafent a kecskenyájjal.
Ezután elindultunk visszafelé, ugyanúgy átgázoltunk a tehenes résznél, végül visszaértünk a kolostorhoz. Nekem kimondottan tetszett még a völgy jegenyefás része:
Valamint a völgy kékes-zöldes színe:
Sajnos a túra végén Dia kicsit rosszul lett, valószínűleg enyhe napszúrás, nem csak konkrétan ez a túra miatt, mert a kanyonban amúgy meglepően sok árnyék volt, hanem a már napok óta tartó kánikula, és előtte Kis-Paklenica túra miatt is, ahol nagyon kiszáradtunk, erről írni fogok hamarosan. Emiatt aznap már fürödni sem mentünk a tengerbe, de a naplementét azért aznap, utoljára is megnéztük Starigrad-Paklenicában a tenger partján:
