Már régóta érlelődött, hogy egyszer eljutunk a Triglavra, Szlovénia és a Júliai-Alpok legmagasabb csúcsára. Diával már korábban is jártunk a Júliai-Alpokban, illetve a Kamniki-Alpokban is, középiskolás koromban áttekertem a Vršič-hágón, de a Triglav eddig nem jött össze, ahol egyébként nagyon sok túrázó ismerősünk járt már, és mind pozitívan számoltak be róla.

2 héttel előtte jött az elhatározás, hogy miután nyaralásunk egyik részét is Szlovéniában töltöttük (ekkor voltunk a Kamniki-Alpokban), az augusztus 20-adikás hosszú hétvégén visszatérünk, és végre megmásszuk a hegyet. Csatlakozott hozzánk Dia nővére, Anna is. Egy napos túrát terveztünk, ennek fényében nézegettük az útvonalakat, egyébként legtöbben 2 nap alatt csinálják meg, de akadnak egyetlen nap alatt is oda-vissza teljesíthető útvonalak. Végül a többi kiindulópontot kizárva (Bohinj, Krma, Zadnjica), két lehetőség maradt:

1. A Vrata-völgyben lévő Aljazev Dom-tól (1015 m). Mellette szólt, hogy ez van legközelebb a Triglavhoz, ráadásul 3 féle lehetséges útvonalon, igaz ebből az egyiket túl nehéznek találtuk, de így is maradt kettő lehetőség.

2. A Pokljuka fennsíkon található Rudno Polje parkolóból. Ez az Aljazev Domnál magasabban van, 1347 m-en, viszont jóval hosszabb az útvonal, bár időben hasonló becsléseket találtunk az interneten. Ami még mellette szólt, hogy innen a Planika menedékházat (2401 m) érintve 2 lehetséges útvonal áll rendelkezésre a csúcstámadáshoz, az egyik elkerüli a Mali Triglav és a Triglav közötti nagyon forgalmas, ám látványos gerincet, ugyanakkor ennek az útnak a nehézségéről nem találtunk megfelelő információt.

Végül Jesenicében foglaltunk szállást, ebből a kisvárosból nagyon gyorsan elérhető mindkét kiindulópont. Este miután odaértünk, végül úgy döntöttünk, az Aljazev Domtól indulunk. Mint említettem, itt a legnehezebb útvonalat, a Bamberget elvetettük, mivel azon egy C/D nehézségű via ferrata van, ehhez még nem találtuk magunkat elég felkészültnek. A másik kettő, a Prag és a Tominskova maradt, a kettő között kevesebb a különbség nehézségben, de a Prag a könnyebb útvonal, így inkább ezt preferáltuk.

Korán keltünk, reggeli után 5 óra előtt, még sötétben értünk a parkolóba, ahol rengeteg autó parkolt, és sok más túrázó szintén ekkor készülődött. A célunk az volt, hogy még délig felérjünk a csúcsra, mert egyrészt a magashegységekben gyakoribb, hogy a hegyek délután burkolóznak ködbe, az előrejelzés is konkrétan délelőttre mondott jobb időt, valamint lefelé amúgy is jellemzően lassabbak vagyunk. Elindultunk felfelé a völgyben, az egyik táblánál láttuk, hogy a Tominskova útvonalon fél órával rövidebb a becsült feljutási idő, de aztán amikor még sötétben elértük az elágazást, ahonnan indul, ezt az ötletet elvetettük, és tovább indultunk a Prag felé. Miután a jobbra letért a Bamberg felé továbbhaladó turistaút, mi tovább haladtunk a patak mentén, és sajnos eltévesztettük azt, ahol át kell menni balra a túloldalra, egy kicsivel feljebb minket utolérő sziklamászók igazítottak útba. Mivel nem akartunk annyi szintet veszíteni, és már jobbak voltak a látási viszonyok, így átvágtunk az itt már üres patakmedren, majd egy szerencsére nem túl meredek, de jeges hófolton keresztül jutottunk vissza a turistaútvonalra.

Felfelé indultunk, az első szakaszon a meredek részeken vas kapaszkodók segítették a haladást, majd egy valamivel kevésbé meredek, ösvényen haladtunk tovább:

Feljebb érve volt még egy 10-15 m-es fal, amely drótkötéllel van biztosítva, és vas lépésekkel segítve, bár nem volt nehéz, de azért bekötöttük magunkat. Ahogy haladtunk felfelé, a Nap egyre jobban megvilágította a szemközti hegyeket:

Végül egy újabb vas lépésekkel és kapaszkodókkal, de drótkötél nélküli szakasz után elértük azt az elágazást, ahol a Prag és a Tominskova útvonalak találkoznak. Innen tovább emelkedett az ösvény, majd elértük a kövekkel, mélyedésekkel szabdalt, mára nagyrészt elolvadt Triglav gleccser területét, ahonnan látni lehetett, ahogy a Triglav gerince ködbe burkolózik:

Áthaladtunk egy megmaradt hófolton:

Végül megérkeztünk Krederica-Triglav házhoz, amely Szlovénia legmagasabban fekvő menedékháza, itt egyébként tudnak szállást foglalni, akik többnapos túrára érkeznek, a befogadóképessége több mint 250 fő, de így is jó előre kell foglalni, hogy legyen még hely. A ház mellett ettünk, pihentünk, és láttuk, ahogy a Triglav felé rengetegen tartanak a félig ködbe borult gerincre, illetve lefelé onnan:

Ezután elindultunk felfelé, ahol hol lépésekkel, hol kapaszkodókkal, valamint drótkötéllel biztosított meredek úton kerülgettük egymást a szemből érkezőkkel. A Mali Triglav után éles gerincen haladtunk tovább:

Végül ahogy terveztük, még dél előtt, kicsivel fél 12 után elértük a csúcsot:

Innen a kilátás ugyan nem volt tökéletes, felhők jöttek-mentek, de azért több irányba is elláttunk messzire. A csúcson az emberek körül havasi csókák keringtek, a Grintovec óta a kéregető életmódjuk miatt csak havasi tarháló madárnak nevezem őket, ha valaki étellel kínálgatja őket, akár kézből is esznek:

Visszafelé a gerincen mindkét oldalon jó volt a kilátás, viszonylag tiszta az idő, egy kép a menedékházról útban lefelé:

Még mindig lefelé a Triglav gleccser fentről:

Visszafelé ugyanarra mentünk, volt eközben egy kisebb eső, el nem áztunk, de óvatosabban haladtunk, mert jobban csúsztak a kövek. Mire a drótköteles falhoz értünk, szerencsére már újra száraz volt minden:

Kicsit lejjebb összefutottunk 2 magyar sráccal és 2 lánnyal, akik azt kérdezték, hogy mennyi idő még onnan felfelé, mert még lehetőleg sötétedés előtt szeretnének eljutni a menedékházig, velük beszélgettünk, mikor észrevettem, hogy épp fölöttem egy hegyi kecske és gidája néznek lefelé:

Lefelé haladva megtekintettük, ahogy a nap a szemközti hegy alá bukik:

Végül leértünk a völgybe, ahol épp a patakmeder kereszteződésénél bukkant elő a kristálytiszta jéghideg víz, egy idősebb házaspár, akik lefelé hol előttünk, hol mögöttünk haladtak, épp mártóztak benne. Beszéltünk velük pár szót, ők nem a Triglavról jöttek, mondták ott már jártak sokszor, hanem két kevésbé forgalmas csúcson jártak. Mi is megmostuk a lábunkat a vízben, ami nagyon jól esett, felfrissítette a vérkeringésünket, majd elindultunk az autó felé. Útközben az erdőből mocorgást hallottunk, Dia valami barnát látva nagyon megijedt, azt hitte medve, aztán kiderült, hogy egy tehén, és az egész csorda ott legelt mellettünk. Úgy 8 óra körül érkeztünk a parkolóhoz, ekkor már erősen szürkület volt. A következő napot pihenéssel töltöttük a bohinji tónál, illetve a hazautazással.

Összefoglalva egy nagyon jó túra volt, technikailag nem volt túl nehéz (szerintem kb. egy B-s vagy inkább A-B-s via ferrátának feleltek meg a vasalt szakaszok), ám mi azért biztonság kedvéért és a kevés rutin miatt ahol úgy éreztük, bekötöttük magunkat, viszont fizikailag azért megerőltető volt az 1850 szint felfelé majd lefelé. Nálunk tapasztaltabbaknak a beülő és a kantár nem feltétlenül szükséges, viszont sisakot mindenképpen érdemes vinni, hiszen főleg a menedékháztól felfelé a meredek emelkedőn nagyon sok ember halad fel-le, így bármikor fejünkre hullhatnak mások által véletlenül lerúgott kövek, de a Prag útvonalon is gyakran meredek falak alatt haladunk, nem árt az óvatosság. Bár a mobiltelefonnal készült képeim nem mindent adnak vissza, végig nagyon szép látványban volt részünk, és a időjárás is majdnem végig kegyes volt hozzánk. A magashegyi túrázásban teljesen kezdőknek nem, de akik már jártak néhány kétezres hegyen, tudom ajánlani a Triglavot.