Mivel nem mindig szánjuk rá magunkat az igazán korai kelésre, ezért gyakran előfordul a téli időszámítás idején, hogy a túra végén már ránk sötétedik. Ezúttal azonban a csúcsra sikerült naplemente után felérnünk.

Az 1338 méter magas Klenóci-Vepor (szlovákul Klenovsky Vepor) a Vepor hegység egyik ismert csúcsa, tágabb értelemben a Gömör-Szepesi érchegység része. A Skorusina sípálya Klenóc községtől északkeleti irányba egy műúton érhető el autóval, mi innen tettünk egy körtúrát.

Nagyjából 11 óra körülre érkeztünk meg, és indultunk el felfelé a sípálya alatt a sárga jelzésen. Vagyis csak indultunk volna a sárga jelzésen, mert sikerült benéznem, nekem úgy tűnt a térkép alapján, hogy a sárga a patak sípályával ellentétes oldalán indul. Pedig nem, úgyhogy át kellett másznunk az árkon, nem kevés időt veszítve. Egy ideig a patakkal párhuzamosan haladtunk, majd balra fordultunk, és egyre meredekebben kaptattunk felfelé az egyre nagyobb hóban. Fenyves és rét váltotta egymást, utóbbi részben a síterep része is volt, illetve néhány ház és viskó mellett is elmentünk. Néhol nehéz volt megtalálni merre kell menni, mert nem igazán látszódtak a jelzések. Ahogy közeledtünk az emelkedő tetejéhez, szépen lassan a nap is kisütött, visszafelé nézve velünk szemben magasodott a túránk célja, a Klenóci-Vepor:

Felérve a gerincre jobbra fordultunk a kék jelzésen, majd az első kisebb csúcsnál (Tri Chotáre 1141 m) ismét sikerült először rossz irányba elindulni. A piroson (Rudná magistrála) folytattuk az utunkat, gyönyörű fenyőfák között.

Kezdett egyre valószínűbbé válni, hogy már jó esetben is csak naplementekor érünk fel a csúcsra, próbáltunk sietni, de a gyönyörű táj elvarázsolt minket, sokszor megálltunk gyönyörködni és fotózni.

Mielőtt a csúcs előtti utolsó nyereghez értünk, már közel volt a naplemente.

Ezután némileg sűrűbb erdő következett, a lapos tető előtt egy igencsak meredek és csúszós kaptatóval, immár majdnem teljes sötétségben. A botok sokat segítettek a mászásban, Dia egyszer így is visszacsúszott néhány métert. Már az emelkedőn is, de különösen a tetőn a sötétben elég nehéz volt követni a jelzéseket, inkább a lábnyomokat követtük, amelyek a kidőlt fáknál többfelé ágaztak, szóval nem volt egyszerű. A csúcsot jelző kereszthez, ahogy már korábban elárultam, teljes sötétségben értünk.

Kajálás és teázás után indultunk tovább a sötétben. Dia persze félt, hogy mikor jönnek a medvék, farkasok. Elhaladtunk a kilátópont mellett is, ahonnan világosban állítólag jó kilátás van, majd lefelé is volt egy rövid meredek szakasz, utána már tűrhető volt. A nyereg után a völgyben a sárga jelzésen kényelmesen ereszkedő, széles erdészeti úton gyalogoltunk vissza az autóhoz. Este 6 óra után fejeztük be a túrát.

A Vepor azon hegységek közé tartozik, ami mellett mi magyarországi túrázók legtöbbször csak átutazunk, hogy a távolabbi, magasabb hegyeket látogassuk. Érdemes azonban ezeken a középhegységi tájakon is járni, mert a maguk módján ugyanolyan szépek tudnak lenni, mint akár a Tátra, emellett a relatív alacsony ismertségük miatt tömegekkel sem találkozunk. Ha pedig még többet akarunk látni, érdemes korán felkelni...