Idei nyaralásunk első túráját a Kamniki-Alpokba terveztük. Valamelyik csúcsra akartunk feljutni, de a térképen nehéznek jelzett, többnyire via ferrata-s útvonalak hanyagolásával, mivel addig egyetlen alkalommal jártunk ilyen útvonalon, és amúgy sem vittünk semmilyen felszerelést magunkkal. Fontos szempont volt az is, hogy egynapos legyen, mert az első három éjszakára Ljubljanában szálltunk meg, és ki sem akartuk ütni magunkat a nyaralásunk másik napján. A hegység legmagasabb pontjára, a Grintovecre esett a választásunk, méghozzá délről, a Cojzova koča na Kokrskem sedlu menedékház felől, mert az északi útvonalak Jezerskoból indulva mind nehezebbek és hosszabbak is. A nyeregben fekvő menedékházhoz két irányból is fel lehet jutni, az egyik lehetséges kiindulópont Kamniska Bistrica, a nyeregtől dél-keletre, a másik pedig nyugatra a Suhadolnik alatti parkoló. Bár előbbit írták a legnépszerűbb útvonalnak, még hegyi futóversenyt is rendeznek onnan a csúcsig, mi a másodikat választottuk, mivel az a parkoló magasabban, kb. 880 m-en fekszik, bár mint utólag kiderült, 1000 méter magasságig is fel lehetett volna menni autóval, de ezt már csak akkor konstatáltuk, amikor gyalog elértük a felső, a térképen jelzett parkolót. Így a túra nekünk nettó 1678 méter szint volt felfelé, és ugyanez lefelé. (Állítólag a másik oldalon Kamniska Bistricától is feljebb lehet autózni, mint ahol a térképen 600 m-en jelölt parkoló van, de ezt nem tudom biztosan, hogy így van-e.)

Az alsó parkolóhoz így sem túl jó minőségű murvás úton autóztunk fel, majd a turistajelzés ugyanezen az úton haladt tovább felfelé egy rövid ideig, ezután pedig az erdőn keresztül átvágva jutott el a felső parkolóig. Innen ösvényen továbbhaladva nemsokára kettéágazott a turistaút, mindkettő ugyanoda megy, mi felfelé a baloldalit választottuk. Hamarosan egy kőfülke után egy meredekebb, drótkötéllel biztosított szakasz következett. Fölöttünk a hegyek körül még akadtak felhők, bíztunk benne, hogy mire felérünk, nem leszünk ködben.

A meredek után kicsit lankásabb szakaszon haladtunk tovább a völgyben, a növényzet pedig átment törpefenyvesbe, helyenként pedig ilyen szép virágos növények voltak (sajnos nem tudom mi ez):

Innen egy újabb emelkedő után értünk a nyeregben fekvő menedékházhoz, ahol kis pihenés és kajálás után indultunk tovább felfelé. A házat a másik oldalról teherfelvonóval látják el áruval, ez egyébként több menedékházra is jellemző a Kamniki-Alpokban.

Majd egy rövid emelkedőn felérve egy elágazáshoz értünk, jobbra többek között egy másik népszerű csúcsra, a Skutára lehet eljutni, mi balra mentünk tovább, innen az utunk nagyjából szintben haladt tovább egy ideig. Nemsokára egy birkanyájba futottunk.

A birkás helytől nem messze újra emelkedőn kaptattunk felfelé.

Az újabb elágazásnál pedig jobbra fordultunk, innentől elég fárasztó volt az egyre kövesebb emelkedő a széles gerincen.

Aztán felértünk a csúcsra, ami szerencsére egyáltalán nem volt felhőben, és nagyon szép panoráma volt minden irányba. A képen baloldalt a Kamniki-Alpok második legmagasabb hegye, a Jezerska Kocna, jobbra pedig a már említett, harmadik legmagasabb Skuta.

Körülöttünk havasi csókák repkedtek, igazából itt találkoztam először ilyen madarakkal, havasi tarháló madárnak csak pár néhány héttel később, augusztus végén a Triglavon neveztem el őket.

Viszont be kell ismernem szörnyű tettemet, ahogy vettem elő a hátizsákból, a csúcssörünket leejtettem, így az kipukkadt, kifolyt, csak néhány kortynyit tudtunk elfogyasztani az aljáról... :-(

Aztán elindultunk vissza a menedékházhoz. Továbbra is szép idő volt, gyakran megálltunk, főleg a házhoz közel az oldalazó szakaszon.

A menedékháznál, tekintve, hogy még minimum 2 óra volt az út az autóig, és Szlovéniában amúgy sincs zéró tolerancia, ittunk egy-egy sört.

Lefelé az elágazásnál a másik alternatívát választottuk, mint felfelé. Eleinte egy oldalazó úton haladtunk, szép kilátással jobbra a hegyekre.

Majd leereszkedtünk egy köves, törmelékes völgybe, ami már nem volt annyira kellemes, igazából a térkép ugyan a felfelé útvonal dróttal biztosított szakaszát nehezebbnek jelölte, de szerintem inkább ez volt a nehezebb.

Végül magunk mögött hagytuk ezt a nehézséget is, és kényelmes úton sétáltunk vissza a parkolóhoz..

A sok szint miatt fizikailag megerőltető, ám technikailag könnyű túra volt, szép panorámával. Kisebb kihívás, mint a Triglav, és nyári napon nem kell sietni, egy nap alatt kényelmesen teljesíthető, valamint szédülős helyek sincsenek. Emellett a Kamniki-Alpok tele van ennél nehezebb, és szintén szép útvonalakkal is, amik miatt még biztos, hogy valamikor visszatérünk.

Külön cikket nem írok róla, de másnap még egy könnyűt túráztunk Bohinjban, a tótól mentünk fel a völgyet középen kettéválasztó gerincen a 946 méter magas Rudnica csúcsra, majd Stara Fuzinán át vissza a tóhoz, ahol az északi parton fürödtünk is egyet.

Aznap este még körbenéztünk Ljubljana belvárosában, aztán másnap folytattuk az utunkat a Rak völgye, majd Horvátország felé.