Egy szeptemberi kedden ismét Ausztriába mentünk túrázni, ezúttal hárman, Dia főnökével Tamással. A cél a Lugauer (2217 m) volt, amiről én korábban nem tudtam semmit, gondolhattam egy lehet a sok hegy közül, de Tamás járt már ott tavaly, és jelenthet valamit, hogy újra ezt gondolta ki. Nos, nem csak egy hegy a sok közül, hanem egy nagyon látványos hegy az Enstalli Alpokban, a Hochtor csoportban, a Gesäuse Nemzeti Park területén. Stájer Matterhornnak is nevezik, mivel télen bizonyos szögből hasonlít az ikonikus négyezresre.

 Több mint 400 km autózás után Radmer an der Hasel faluból indultunk felfelé a kezdetektől meredek úton. Hol erdőben, hol irtáson.

A sziklafalat elérve találkoztunk egy zergével.

Innen az ösvény tesz egy S kanyart, előbb a jobbra fordul és a fal alatt halad, majd balra egy 180 fokos fordulattal felkaptattunk a sziklafal látványos párkányához.

Innen nagyszerű kilátás volt a völgyre, ahonnan indultunk.

 Ezután az ösvény ismét jobbra fordult, és felértünk egy füves nyeregbe (háttérben a Lugauer).

Jobbra fordulva az erdőn keresztül enyhén emelkedő ösvényen oldalaztunk.

Az erdő után újra nyitott részre értünk, ahonnan gyönyörű kilátás volt balra.

Innen kezdődött a túra legmeredekebb, fizikailag legfárasztóbb szakasza, a Lugauerplan, amit talán ezzel a képpel tudok legjobban jellemezni:

Ezután szűkülő gerincen mentünk tovább. A távolban gleccseres hegyeket láttunk, ismerősnek tűntek, talán az Ankogel csoport középen a Hochalspitze-vel? Legalábbis ezt gondoltuk akkor, viszont itthon azóta rájöttem, hogy nem, hanem a Dachstein csoportot láttuk, középen a Hoher Dachsteinnel (2995 m).

Végül elértük a csúcskeresztet.

Volt egy kis felhő körülöttünk, de hamar elment, és újra kisütött a nap. Szép kilátás volt mindenfelé, de leginkább a Hochtor irányába.

Volt nálunk croissant, fel is puffadt a zacskója a kisebb külső légnyomás miatt :-)

A pihenő után úgy döntöttünk, hogy itt hagyjuk a cuccainkat, és átmegyünk a Lugauer másik csúcsára, a Lugauer Ostgipfelre (2206 m). Ehhez le kellett először ereszkednünk a két csúcs közötti nyeregbe.

A lefelé nem volt annyira egyszerű, kitett éles gerinc, majd egy drótköteles szakasz. A túloldal már jóval egyszerűbb volt, végül felértünk az észak-keleti csúcsra. A csúcsot jelző fakereszt, háttérben az előző csúcs:

Bár egy valamivel hosszabb túrával lehet kört is tenni, mi pontosan ugyanarra mentünk vissza, ahonnan jöttünk. Előbb vissza a nagyobb csúcsra, majd onnan tovább le a gerincen.

A Lugauerplanon lefelé.

A legelő a nyeregnél.

A völgy fölött a sziklafalnál már késő délutáni megvilágításban gyönyörködhettünk a tájban.

Végül sok-sok lefelé ereszkedés után visszaértünk a faluba.

Távban rövid, nagyjából 11 km hosszú túra volt, de a hosszához képest sok, nagyjából 1400 méter szintemelkedés miatt rendesen elfáradtunk. Nagy a választék, rengeteg hegy van az Alpokban, a Lugauer magasságban nem emelkedik ki, a Magyarországhoz legközelebb lévők közé sem tartozik, viszont látványban azok közül, amelyeken jártam, az egyik legszebb, ezért bátran tudom ajánlani.